7 mondat magamról

Életem több mint 40 éve a sportról szól, az utóbbi több mint 10 évben már, mint pszichológiai végzettséggel rendelkező coach nézőpontból mentális képzés segítségével segítem a hozzám fordulók mentális állóképességének növelését, megküzdési stratégiájának erősítését.

Erősségeim, a rendszer gondolkozás, a motiváció, a hit és az önbizalom erősítése, hitelesen, -saját tapasztalataim felhasználásával- segítem az újrakezdést.

Saját sportágamban a judoban nagymesteri fokozatot –VI. Dan –elérve dolgozom edzőként, támogatva mások sportsikereit is. Tanítványaim közül többen Világ és Európa bajnokok lettek, hálás vagyok, hogy ilyen kiváló sportolókkal dolgozhattam együtt.

Működésem 4 alappillére a pszichológia, illetve coach képzések, a sportban szerzett tapasztalatok, és a megélt tapasztalatokból származó tudás professzionális használata.

„Testben, fejben rendben” programunk lényege a holisztikus megközelítés, amelyben az erő és a hit mellett az egyéni fejlesztés személyre szabottan jelenik meg.

Az üzleti világ és a versenysport hasonlósága nyilvánvaló, a vezetőképzésben, a fejlesztő folyamatokban eredményesen, és bátran használom ezeket az analógiákat.

Nincs elveszett helyzet, feladni sohasem szabad. Amit ígérhetek, az a támogató együttlét, egy olyan folyamat, melynek során a meglévő erőforrások segítségével egy mentális képzés során, az adott szituációból közösen hozzuk ki az elérhető maximumot.

Bővebben magamról: Rólam

Néhány példa, amiben a mentális képzés segíteni tud, amiben együtt tudunk működni:

  • élsportolói tapasztalatok adaptálása az üzleti életbe

  • paradigmaváltásod elősegítése

  • együttműködés segítése

  • fejlesztendő területeid feltárása

  • önbizalmad növelése

  • önismereted fejlesztése

  • mentális állóképességed növelése

  • megküzdési stratégiád kialakítása

  • életvezetési problémáid megoldása

  • ha újra be kell lőni a céljaidat

  • …hogy inspiráló legyen a tét

  • motiváció a mindennapokban

  • hogy a tanítványod jobban teljesítsen

Egykori élsportolótól, nemcsak sportolóknak! Megoldásközpontú beszélgetésvezetés a siker – A Te sikereid  – érdekében!

Elsősorban férfiaknak!

Amivel hozzám fordulhatsz

  • erősségeid és fejlesztendő területeid feltárása

  • önbizalmad, önbecsülésed fejlesztése

  • ha újra be kell lőni a céljaidat

  • döntésed, döntéseid támogatása

  • motiváció a mindennapokban

  • ha válás után vagy

  • ha újra kell kezdened

  • kitartásod erősítése, ha nehezedre esik megcsinálni

  • teljesítményed növelése

  • változásmenedzsment: ha nehezen viseled a változásokat

  • amikor mindenki vesztesnek hisz…

“Kedves Gyuszi! Nagy reményekkel vágtam neki az együttműködésnek. Mindig úgy gondoltam, hogy aki a sportban egyszer kimagaslóan teljesített, az bizonyára eltökélt, kitartó és pallérozott emberré vált. NEM CSALÓDTAM! Azt mondják az embernek nincs több személyisége. Ugyanolyan a munkájában és a családi életében, mint a tatamin versenyzőként. A judo mesterkén és sportolóként mutatott kvalitásaidat átörökítetted a COACH munkádba is”

Dr. Gulyás Richárd Miklós

“Szia Gyuszi! Nagyon köszönöm a mentális felkészítést életem világversenyére, a doktori felvételimre. Bármennyire is szkeptikus voltam eleinte a coaching témában, beláttam, hogy az általad összeállított “szedd össze magad” program segítségével sikerült arra a fontos 20 perces megmérettetésre pengeélessé válnom. Ezentúl, minden ilyen mérföldkő előtt fel foglak keresni. Szia, Osu. Respect!”

Wunderlich Péter

“Gyula az az ember, aki már a megjelenésével, hihetetlen energiát sugároz. Ebből az energiából, minden egyes találkozáskor viszek haza. Ahányszor csak beszélünk, legyőzhetetlennek érzem magam. Bármikor elakadok az utamon, ő biztos felnyitja a szemem a megoldásra.”

Lubics Szilvia

Talán udvariatlanul, de először magamról néhány szót:

45 éves, némi sportmúlttal rendelkező, nagycsaládos, értelmiségi, felelősségteljes munkát végző, stresszfaktorokkal tele életet élő, testi és mentális egészségre törekvő ember vagyok, illetve szeretnék lenni.

Róla:

Intelligens, művelt, érdeklődő, segítőkész, jó humorú, felkészült, elhivatott, melegszívű, jó pedagógiai képességekkel megáldott, gyermekszerető, ma már ritka EMBER.

Kinek ajánlom:

Annak aki a magamról írt néhány gondolat alapján párhuzamosságokat vél felfedezni a saját és az én helyzetem között. És mindehhez társat, mankót, támogatót, testi-leki edzőt keres. És annak, aki a róla írt jelzők, jellemzők mögötti értékeket keresi és értékeli. És nem mellesleg ezek mentén edzeni szeretné testét, lelkét, elméjét. Szóval, kortól, nemtől, állapottól függetlenül MINDENKINEK.

Simon Sándor

Gyuszival először egy étteremben találkoztam. Emlékszem egy hatalmas termetű ember lépett be az ajtón. Látszott rajta az Önbizalom, Erő, Elszántság. Akkor tudtam hogy Ő az én emberem. Aztán az évek bizonyították szaktudását. Az a tapasztalat és tudás amit az élsportból hozott. Hitelessé vált számomra, hogy nem csak a tv-ből látott sportot,amit nagyon sok sport coach, vagy pszichológus nem mondhat el magáról. Mára már Barátom, egyik Pillérem az életben

Kucsera Gábor

fotók forrása: unsplash.com

ASZF | Adatvédelmi tályékoztató | Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013