Ilyés Gyula
Life Coach, Mediátor
Amivel hozzám fordulhatsz:
Iskolai végzettségek
Tanfolyamok
A Verseim
NEGYVEN FELETT
Sétálsz az úton, nézel, gondolkozol, érzed múlik idő.
Negyven felett a nyár után a tél gyorsan jő.
Állj meg egy pillanatra, gondolkozz el kérlek,
Eddigi életedben hányan szerettek téged?
Hány embernek segítettél, voltál a hasznára?
Van olyan aki a nevedet foglalja imába?
S gondolkozz azon is, mit adott neked az élet?
Boldogságban teltek el az eddig megélt évek?
Egyáltalán örülsz annak, hogy élsz, és létezel?
Mikor töltöttél egy napot örömmel, jó kedvvel?
Gondolkozz kérlek, ebben a rohanásban tudsz még örülni?
Vagy csak annyi jut neked, hogy este fáradtan az ágyba dőlni?
Elgondolkodtál? Hát állj meg és ülj le kicsit arra a padra!
Lazulj egy kicsit, engedd el magad egy pillanatra!
Engedd, hogy lágy szellő simogassa arcod,
Szemeddel barangold be a szemközti parkot!
Mennyire pompás ez a lágyság, a könnyedség, a nyugalom,
És csak megpihentél a fa alatt egy pirosra festett padon.
Nézed, mosolyogva csaholnak a kutyák a tisztáson,
És csak megálltál picit, figyelj! Ez nem valami álom!
Apró kis örömök, ne vedd el magadról!
Vedd észre a Te életed egyedül rólad szól!
Kérlek higgy nekem, jó sorsra születtél, nem rabszolgának!
Egy jó minőségű élettel felelj az évek múlásának!
A JÖVŐ GYERMEKEI
A jövő hírességei mostanság születnek,
Ezernyi cél lesz majd, hisz különbözőek.
Lesz köztük elnök, költő, igazgató,
Lesz majd pék, vagy esetleg műfordító.
Lesznek tehetségesek és tehetségtelenek,
Lesznek majd hazugok, és igaz lelkűek.
Sokáig sorolhatnám, hogy tehetsége révén ki meddig menetel,
De az biztos, hogy a siker áldozatot követel.
Egy nagyon nehéz világba csöppenek majd bele,
Kinek hiszek más lesz majd élete színtere.
Apró pici babák, életek, magzatok,
Hová juttok majd? Erre oly sokat gondolok.
Milyen lesz a világ akkor felnőtt korotokban?
Békesség lesz, szeretet otthonotokban?
Olyan sokat gondolkodom, mi lesz velünk akkor,
Mikor az óra nekünk már visszafelé számol.
BUTA VILÁG
Hazug ez a világ, amiben élünk,
Dolgozunk, dolgozunk, sokszor bizony félünk.
Félünk, aggódunk, mi lesz holnap, vagy azután?
Buta ez a világ, kapkodunk levegő után.
Lebutított társadalom, állandósult sémák, meg a reklámok,
A sok szemfényvesztés, ármánykodás, a hazugságok.
Nagyon nehéz ma tisztának maradni,
Gyermekeinknek jó példát, igazi értéket adni.
S ha van munkád, pénzed is elég,
Az egyensúlyt megtalálni nem könnyű, sőt nagyon is nehéz.
De mi is az egyensúly? Persze a családdal is lenni,
Szeretteidet naponta ölelni, velük is foglalkozni.
Ha előre akarsz jutni, vigyázz, a tempó gyilkos,
Sok olyan helyzet van, ahol nem lehetsz igazán okos.
Egy dolog lebegjen szemed előtt, a céljaid,
Maradj önmagad, és valósítsd meg álmaid!
KI AZ IGAZI VESZTES?
Ki az igazi vesztes?
Ki úgy hiszi boldogtalan?
Vagy azt gondolja,
Bármit tesz, haszontalan?
Ki az igazi vesztes?
Ki nem veszi észre ha szeretik,
Ha problémát gyárt,
És úgy érzi csak érdekből kedvelik.
Ki az igazi vesztes?
Akinek átmosta a rendszer az agyát?
S ki tudja miért,
Valódi éned segítségért kiállt.
De ki az igazi vesztes?
Egy barátomtól hallottam, megosztom veletek,
Ki nem vette észre, hogy nyert,
Pedig szárnyalhatott volna, figyeljetek emberek!
A MUNKA RABSZOLGÁJA
A munka rabszolgája.
Pótcselekvés, vagy a saját csatája?
Reggeltől estig húzza az igát,
S közbe teste segítségért kiállt.
Ne ordíts! Dolgozom. Förmed rá a testre,
De a test már rég aludni menne.
Gépe előtt ül, görnyedten, ő mondja a dolgát teszi,
Számláját havonta jelentős összeggel növeli.
Hajnalban a vekker munkába zavarja,
Érzi, hogy fáradt, de a munkát ő akarja.
Jelez a test, mert ordítani nem mer,
Fáj itt – ott, reakciót vár feszült figyelemmel.
Reakcióként érkezik a tüneti kezelés,
A problémát megoldaná egy jókora pihenés.
De nem pihen a gazda, mondja a vére hajtja,
Magányát, bánatát, sokszor borba fojtja.
Szép háza hatalmas, de biztos nem otthon,
Szeretetet nem találsz semelyik polcon.
Autója hatalmas, erős, nagy sportkocsi,
Jelezni akarja, nem vagyok akárki.
Szokásává vált a kizsákmányolás,
Én vagyok a főnök, nem is érzi, hogy már jellemhibás.
Tönkretette magát és környezetét,
Sose élvezete igazán felhalmozott pénzét.
Teste bírósághoz fordul, nesze itt egy válóper,
Kórházba kerül, de a jelekre nem figyel.
Épülése közben már dolgozik, telefonál,
Számítógépe lemerül, ő sem bírja már.
De feltölti, veszekszik, az üzletnek menni kell!
Kevés a sok, nekem még több kell!
És egyszer csak vége. Teste feladja a szolgálatot,
Halála félbeszakítja az ördögi folyamatot.
Közömbös arcú emberek kísérik utolsó útjára,
Olcsó virágok kerülnek ravatalára.
Ennyi lenne az élet? Kérdezi a lelke.
És elköltözik valahova a távoli ismeretlenbe.
FIGYELJ CSENDESEN
Lassú, csobogó patak partján ülsz,
Gondolkozol, s megannyi dologgal szembesülsz.
Honnan is indultam? Kérdezheted.
Eszedbe jut, és átnézed emlékeidet.
De hova is tartok? Jön az újabb kérdés,
Kanyargós az út, sok a felismerés.
Jó, ha célod nem adod, nem engeded,
Mindig találsz hozzá támogató, segítő kezeket.
Figyelj! Suttog az erdő, virágba borulnak az orgonák.
A patak csak csordogál, csobog tovább.
A hűvös, harmatos, tiszta reggeleken,
Csak ülj, s figyelj csendesen!
Hagyj magadnak időt pihenni,
Hagyd lelkedet kicsit felüdülni!
Csodálkozz rá arra mi szép, vagy gyönyörű,
Leírni mindent oly nagyon egyszerű.
AZ ÓRA
Ketyeg az óra, rohannak a napok,
Gyorsan telnek az évek, a hónapok.
Nap ragyogja a szívedet, a hold a csillagot,
Az évek múltával az élet új értelmet kapott.
Ketyeg az óra, siet a nagymutató,
Sok a jó pillanat, de néhány elszomorító.
Mint öreg fűz, ki lógatja ágait,
Számolod lassan múló napjaid, éveid.
Az idő hatalmas kincs, hisz tudod, ketyeg az óra,
Sietsz, de fáradsz már, mint az óra rugója.
Sok a dolog még, ne számolj perceket,
Az óra úgyis magában hordja végzeted.
Számolatlan másodpercek, megszámolt évek,
Boldogságnál többet az ember vajon kérhet?
Kérhet még egészséget, becsületet,
Boldogságban számolhassuk hátralevő éveinket.
A DOBOGÓ TETEJÉRE…
Hát elkezdtük, dolgozunk keményen,
Hogy hogyan? Elmondom emígyen.
Cél az a nagy verseny, mint megannyi másnak,
De a dobogó tetejére, csak egy ember állhat.
Dolgozik mindenki, ki így, ki úgy,
Az akarat nagy, de hosszú az út.
Megteszel mindent, mit edző kívánhat,
De a dobogó tetejére, csak egy ember állhat.
Izzadsz, szenvedsz, sérülsz, de mégis sikerül,
Megannyi mozdulat a helyére kerül.
De ne feledd, mit mondd a szabályzat,
A dobogó tetejére, csak egy ember állhat.
Ez nem más, mint a régen várt nap,
Itt van mindenki, aki csak mozdulhat.
Fogjad, húzzad, hajítsd, minél magasabbra,
Állj te fel oda! A legmagasabbra!
HALLGASD A CSENDET!
Hallgasd a csendet,
Figyelj mit mond, mit beszél,
Halkan suttog,
Mint a lágy tavaszi szél.
Hallgasd a csendet,
Jól esik, ahogy körbe ölel,
Kényeztet,
S közben egyedül rád figyel.
Hallgasd, megannyi kérdésedre
Választ ad, megfelel,
Segít neked,
Csak hallgasd türelemmel.
Figyelj a csendre,
Bölcsebb, mint gondolnád,
Feltárja, megmutatja
Megannyi erényed, hibád.
A FŐSZEREPLŐ
Itt van mindenki, ki ebben a darabban számít,
A rendező, a színész, a súgó,
S igen, ott ül az igazgató.
A publikum feszült figyelemmel várja
A főszereplőt,
Igen őt, a legyőzhetetlent, az esendőt.
Ő az, kit az élet főszerepre hívta,
Ő az, kinek szerepét nem kell tanulnia.
Maskarába bújtatott valóság,
Látszik rajta, megélt már sok csodát.
Szemében olvasva látszik a hit, és a boldogság,
De látszik benne a vágy, és a szomorúság.
Avatott szem látja, már szerepre vágyik,
Tudja, nem minden az, aminek látszik.
Szívesen tanulná a boldogság szövegkönyvét,
De semmiért sem cserélné el erejét, hitét.
A rendező döntött így, ő alkalmas erre a szerepre,
Az élet írta darabban ki más szerepelhetne?
Az író nem kímélte, a rendező hajtotta,
Fáradtságát sokszor leplezni sem tudta.
A publikum pedig kívülállóként szemléli,
De csak addig, míg a lényeget megérti.
Vannak sokan, kik azonosulnak vele.
A silányoknak nem ritkán megfájdul a feje.
Az irigyek, de sokan vannak, a vesztét kívánják,
Csak bírálják, nem hogy támogatnák.
A darab vége gondolják, kétesélyes,
De a főszereplő tudja, a vége nem lehet kétes.
A súgó mutatja az új könyvet,címe boldogság,
Ebből a publikum semmit sem lát.
Gyorsan tanul, improvizál a főszereplő,
Titkon hálás neki az író, a rendező.
Az igazgató a páholyban elégedettem bólogat,
S ő csak mondja, mondja a boldog sorokat.
Drámának indult, s most micsoda fordulat,
A közönség hallgatja a megváltozott sorokat.
A kellékesek lázasan dolgoznak, nap ragyogja a színpadot,
Ember ekkorát csak ritkán alkotott.
Az író talán nem is ember, lehet maga az élet,
Drámából csinálni ilyen nagyon szépet.
Az ég kék, a fű zöld, a partot hullám nyaldossa,
Távoli hegyek fölött a nap mintha mosolyogna.
S a színész, kinek bizony tanulnia kellett új szerepét,
Bizonyította, hogy most is megállta a helyét.
Jól esik neki az új szereposztás,
Cinkosan mosolyog a rendező, valamit tud, mit senki más.
Lehull a függöny, a publikum felállva élteti,
Megcsinálta, de a lényeget csak kevesen érthetik.
A színész meghajol, köszöni a tapsot,
És igen úgy hiszem, hogy igazából boldog.
Szemével keresi a páholyt, a rendezőt, az igazgatót,
Senkit sem talál, sietve látja elmenni a súgót.
Majd rájön. Új darabot mennek rendezni ők néhányan,
Mint most is. Az élet színházában.
HISZEM MINDENT MI SZÉP
Hiszem az erőt,
Hiszem a boldogságot,
Hiszem mindent mi szép,
Hiszem a tisztaságot.
Hiszek magamban,
Hiszek hű társamban,
Hiszem, hogy a rossz után jó jön,
Hiszem, hogy nem maradhatsz bajban.
Hiszem, hogy a harc egy jó ügyért,
Sohasem hiábavaló.
És igen, még ma is hiszem, hogy az
Ember igenis jóravaló.
Hiszem a szépségét a felkelő napnak,
Hiszem, hogy a sötét felhők lassan csak elfogynak.
És őszintén hiszek az értékteremtésben,
Hiszek egy jobb világ eljövetelében.
SASMADÁR
Rengeteg sokat kínlódtál, dolgoztál,
Majd ki tudja miért, a porba hullottál.
Nem szokás mélyre hajolni, ha valaki elesett,
Nem sokan siettek, hogy megfogják kezedet.
Megütötted magad, az esés nyomot hagyott,
Lehet eszedbe jutott, hogy most már feladod.
De jól döntöttél, folytattad, már felállni készültél,
Lassan, de biztosan újra megerősödtél.
Le a porba, majd vissza a csúcsra,
Így ment soká, újra meg újra.
Megküzdöttél ellenséggel, s olyannal kit barátnak hittél,
Pofonok edzettek, de végül felülkerekedtél.
Sokan irigylik tőled a kitartást, az erődet,
Sokan, nem minden ok nélkül tartanak tőled.
Délcegen szárnyalhatsz, mint szilaj sasmadár,
De vigyázz, az orvlövész, valahol lesben áll!
Ne feledd, többször már porba hullottál,
De mindig felálltál, s a magasba jutottál.
Szárnyalj, ha kell mutasd meg harcos énedet,
Szavad igazában kétkedni nem lehet.
Szárnyalj sasmadár, repülj át erdőket, réteket,
Mutasd meg magad, teremts értékeket!
Szárnyalj sasmadár, de vigyázz magadra,
Nagy szükség van rád, és a hozzád hasonlókra!
Szárnyalj sasmadár! Emeld ki arra érdemes!
Ne pazarold hiába, mi éltet, az erődet!
Repülj magasba! Szárnyalj sasmadár!
Segítsd a csúcsra azt, ki most még csak szálldogál!
AZ ELSÜLLYEDT CIRKÁLÓ
Valaha délceg volt, sudár
Erejét még őrzi, pedig nem fiatal ma már.
Büszkén hasította a vizeket,
Boldog volt, ki a fedélzetre léphetett.
Átélt oly sok zivatart, megannyi vihart,
Jelenléte bármely kikötőben érzelmeket kavart.
Árbóca büszkén kémlelte a felleget,
Igazi cirkáló, ő erre született.
Hajózott háborúban, hol sokan támadták,
Győztesen könyvelhetett el oly sok csatát.
Az élet úgy hozta, sokszor ment szél ellen,
Nem sodródott, haladt olykor az árral szemben.
Nem haladt a korral, maradt kinek az élet szánta,
Új hajók tűntek fel, némelyik cirkálónak álcázva.
Hajózott a régi értékek hordozója,
Szelte a hullámokat a nagy titkok tudója.
Bordái nehezedtek, már nem volt oly gyors mint régen.
Sok sérülése látszott rajta, bár kifoltozták szépen.
Árbócán is megjelent egy-két repedés,
De mégis hasította a vizet, mint vajat a kés.
Ma már nem jár versenyekre,
De nyilvános kihívást el nem kerülne.
Fáradt már a délceg, csak csobogni szeretne,
Szíve szerint apró kis cirkálókat nevelgetne.
Tekintélyes méretei miatt szemből támadni kevesen merik,
Azért maradtak páran, kik tisztelik régi értékeit.
Az idős kikötőmesterek tudják, ki ő valójában,
Egyfajta legendává vált az élet viharában.
Fájó szívvel nézi a versenyeket,
Kéri a hajók Istenét, egyszer még hadd mehessek!
De az élet úgy tűnik más feladatot szánt neki,
Figyelme egy részét a sok kis cirkáló leköti.
Az is lehet, hogy egyszer még hadba szólítják,
Akkor fogja megvívni utolsó csatáját.
Ha így lesz, úgy tartalékokra lesz szüksége,
És támogatók népes seregére.
A csatákat ma már nem cirkálókra tervezik,
Egy cirkáló ezt túl aligha élheti.
De ha itt az idő és menni kell, bár ne kellene,
Összes vitorláit megfeszíti, s követi őt frissen akvirált serege.
Dübörgő sebességgel hasít, dagadnak a vitorlák,
De a legénység hallja, recseg az árbóc, recsegnek a bordák.
Megmutatom ki vagyok, ki voltam, ma utoljára,
Többet biztosan nem megyek már csatába!
Győzelemre viszi maroknyi seregét, nem hiába,
Mondják rá, még mindig ő a vizek királya.
Míg megmaradt serege, a kikötő felé tartanak,
Ő szépen, lassan, méltóságteljesen irányt változtat.
A cirkáló léket kapott, halálos sebet,
Itt már nem segít a műtét, a kötszerek.
Csobog a nyílt víz felé, hisz ezt akarta,
Pontosan tudja, ez lesz az utolsó útja.
Majd megáll, büszkén, teljes pompájában,
Süllyedni készül a nagy víz magányában.
Isten veled élet, sok pici cirkáló,
Hiszem, hogy életem nem volt hiába való!
És lassan elmerül a kormány, a fedélzet,
Az árbóc csúcsa jelzi, egy nagy élet ért ma véget.
Aztán lassan elmerül az is, hullámsírjába,
Az elsüllyedt cirkáló, emlékét az Isten áldja!
TÖPRENGEK
E rohanó világban figyelem a folyton változó jeleket,
Töprengek, a jelek valójában mit is rejthetnek.
A rossz irányba változó emberi értékek,
A tovatűnő igazi minőségek.
A fiatal felnőtt generáció csak ritkán tisztelettudó,
A kocsi nagysága, a zsíros bankszámla, ez minden mi adató?
Divat ma átgázolni bármin, ha érdek vezérel,
De mi az érdek? Nem fogom fel ésszel.
Érdek lehet a gyarlóság, a hatalom?
Köszönöm, de én ezt így nem akarom!
Kérdések jönnek fel, mik válaszra várnak,
Rossz az irány, ideje szólni a kapitánynak!
Életedben vajon hány embernek segítettél?
Van kit szerető szavakkal kebledre öleltél?
Volt, hogy nem érdekből hoztál döntéseket?
Volt, hogy szeretet vezérelte tetteidet?
Ki vagy te? Egy jól szituált értelmiségi?
Szerinted ez valójában hány embert érdekli?
Ki vagy te? Munkás, vagy jó iparos?
Lehet mindez nem is oly fontos.
Ki vagy te? Egy gazdag vállalkozó?
Kire számíthatsz a bajban, ez elgondolkoztató.
Ha netán beteg lettél, vagy esetleg leszel,
Figyelj, az élet fájdalmas áldozatokat követel.
Emlékszel még szóra, mely így szól: barátság,
Érdek nélkül szeretni, ez jó tulajdonság.
Segíteni a gyengét, lehetőséget adni,
Vállalkozásodban a világnak értéket hozni.
Érték. Ugye emlékszel? Az nem egy sportautó,
Ebben az értelmezésben ez pénzért nem vásárolható.
Fohászkodom hozzád világok látója, nagy titkok tudója,
Gyengék védelmezője, tüzek oltója.
Imában kérem, hogy változzon a világ, változzon az ember,
Mi lesz veled Föld otthonunk, kérdem félelemmel.
„Kedves Gyuszi! Nagy reményekkel vágtam neki az együttműködésnek. Mindig úgy gondoltam, hogy aki a sportban egyszer kimagaslóan teljesített, az bizonyára eltökélt, kitartó és pallérozott emberré vált. NEM CSALÓDTAM! Azt mondják az embernek nincs több személyisége. Ugyanolyan a munkájában és a családi életében, mint a tatamin versenyzőként. A judo mesterkén és sportolóként mutatott kvalitásaidat átörökítetted a COACH munkádba is”
„Szia Gyuszi! Nagyon köszönöm a mentális felkészítést életem világversenyére, a doktori felvételimre. Bármennyire is szkeptikus voltam eleinte a coaching témában, beláttam, hogy az általad összeállított “szedd össze magad” program segítségével sikerült arra a fontos 20 perces megmérettetésre pengeélessé válnom. Ezentúl, minden ilyen mérföldkő előtt fel foglak keresni. Szia, Osu. Respect!”
„Gyula az az ember, aki már a megjelenésével, hihetetlen energiát sugároz. Ebből az energiából, minden egyes találkozáskor viszek haza. Ahányszor csak beszélünk, legyőzhetetlennek érzem magam. Bármikor elakadok az utamon, ő biztos felnyitja a szemem a megoldásra.”
Talán udvariatlanul, de először magamról néhány szót:
45 éves, némi sportmúlttal rendelkező, nagycsaládos, értelmiségi, felelősségteljes munkát végző, stresszfaktorokkal tele életet élő, testi és mentális egészségre törekvő ember vagyok, illetve szeretnék lenni.
Róla:
Intelligens, művelt, érdeklődő, segítőkész, jó humorú, felkészült, elhivatott, melegszívű, jó pedagógiai képességekkel megáldott, gyermekszerető, ma már ritka EMBER.
Kinek ajánlom:
Annak aki a magamról írt néhány gondolat alapján párhuzamosságokat vél felfedezni a saját és az én helyzetem között. És mindehhez társat, mankót, támogatót, testi-leki edzőt keres. És annak, aki a róla írt jelzők, jellemzők mögötti értékeket keresi és értékeli. És nem mellesleg ezek mentén edzeni szeretné testét, lelkét, elméjét. Szóval, kortól, nemtől, állapottól függetlenül MINDENKINEK.
Gyuszival először egy étteremben találkoztam. Emlékszem egy hatalmas termetű ember lépett be az ajtón. Látszott rajta az Önbizalom, Erő, Elszántság. Akkor tudtam hogy Ő az én emberem. Aztán az évek bizonyították szaktudását. Az a tapasztalat és tudás amit az élsportból hozott. Hitelessé vált számomra, hogy nem csak a tv-ből látott sportot,amit nagyon sok sport coach, vagy pszichológus nem mondhat el magáról. Mára már Barátom, egyik Pillérem az életben
fotók forrása: unsplash.com